Tokaj Tokaj aranykora és a tokaji bor világhíre: a borvidék történelmi felemelkedése és nemzetközi sikere
A „tokaji” elnevezés a 16. század óta a Tokaj-hegyaljai borok iránti megkülönböztetett figyelemről tanúskodik. A név ekkor terjedt el a köztudatban, legfőképpen azért, hogy megkülönböztessék Magyarország más „hegyalja” nevű vidékeinek – Erdély-hegyalja, Arad-hegyalja, Pozsony-hegyalja – boraitól. Igazi nemzetközi hírnévre azonban a 17-18. században tett szert, például II. Rákóczi Ferenc és a Napkirály diplomáciai kapcsolata révén, amely újabb állandó jelzővel – „királyok bora, a borok királya” – erősítette a ma „folyékony aranyként” is emlegetett tokaji aszú renoméját.
A magyar szőlőkultúra termékeit már a 13. század elejétől forgalmazták a kontinens különböző udvaraiban és kereskedővárosaiban. A hazai borok iránti érdeklődés különösen Hunyadi Mátyás uralkodásától erősödött meg, és az aszúkészítési eljárás elterjedésével egyértelműen a tokaji vidék felé tolódott. Bár egy 1571-ből fennmaradt hagyatéki irat már említ aszúbort, a módszer részletes leírását Szepsy Laczkó Máté református lelkész hagyta az utókorra, aki Lórántffy Zsuzsannának ajándékozta az általa készített nemes édességű aszúbort 1630-ban.
A sárospataki pincegazdaságok története a királyi udvarokba vezet
A következő nagy fellendülés II. Rákóczi Ferenc nevéhez köthető. A fejedelem kiterjedt külföldi kapcsolatrendszerét – részben a szabadságharc finanszírozása érdekében, amelynek költségeit nagyrészt hegyaljai szőlőbirtokainak bevételéből állta – tudatosan felhasználta a tokaji borok terjesztésére. A sárospataki pincegazdaságok története tehát szorosan összefonódik a Rákóczi névvel, mivel a fejedelem ajándékküldeményei eljutottak a svéd, a lengyel, a porosz, a francia és az angol udvarokba is, így XIV. Lajos francia király asztalán rendszeresen tokajit szolgáltak fel. A legenda szerint a Napkirály fogalmazta meg a később szállóigévé vált mondatot: „Vinum Regum, Rex Vinorum”-nak, azaz „a királyok borának, a borok királyának” nevezte a tokaji aszút.
A tokaji borút Eperjes és Kassa felé ma is bejárható
A 18. század elejére a tokaji bor exportja páratlan magasságokba emelkedett. Nagy Péter és Katalin cárnő, II. Frigyes porosz uralkodó, valamint olyan szellemi nagyságok, mint Voltaire, Goethe és Schubert egyaránt rajongtak érte. 1714-ben évi 20 000 hordó indult el a tokaji borúton Eperjes és Kassa felé, majd onnan tovább Lengyelország és Oroszország irányába. Az orosz cár udvara rendszeresen szerződött tokaji szállítókkal, sőt vásárlóbizottságok is érkeztek a helyszínre a legjobb tételek kiválasztására. Népszerűségét az orvostudomány is erősítette: mértékletes fogyasztását gyógyhatásúnak és regenerálónak tartották, olyannyira, hogy a 19. század végén „Vinum Tokajense Passum” néven bekerült a hivatalos magyar gyógyszerkönyvbe is.
A tokaji borút Eperjes és Kassa felé ma is bejárható: kerékpárral vagy autóval követheted azokat az útvonalakat, amelyeken egykor teli hordók utaztak Közép-Európa szívébe és királyok udvarába.
Tarcal: első osztályú dűlők öröksége
Ha Tokaj-hegyalján jársz, mindenképpen látogass el Tarcalra! A tarcali első osztályú dűlők – köztük például a Perőcz, a Czeke, a Feketehegy, a Mézes Mály és a Kiránygát – ma is a legjobb aszúalapanyagot adják. A riolittufa talaj, a déli napsütés és az őszi köd, amely a Botrytis cinerea penészgomba terjedéséhez kedvez, itt hozza létre azt az egyedi aszúsodást, ami a tokaji bort minden más bortól megkülönbözteti. Kóstolj egy 6 puttonyos aszút az Oremus Pincészetben, és megérted, miért tartotta ezt Rákóczi is a legnemesebb ajándéknak.
